A néphiedelmek és legendák tárgyának legjavát – a különféle titokzatos és vérszomjas bestiák mellett – a szellemek és kísértetek teszik ki. Nehéz megítélni, 
hogy mikor bukkantak fel az első kísértethistóriák, ám az vitathatatlan, hogy a középkor volt ilyen tekintetben az aranykor, hiszen az akkori emberek – jobbára a tudományos ismeretek hiánya miatt – minden szokatlan, vagy ismeretlen jelenséget a lehető legegyszerűbb módon próbáltak megmagyarázni, azaz a kísértetekkel. Azonban a kísértethistóriák nem rekedtek meg a középkorban, a későbbi évszázadokban is tovább éltek, sőt, számos új legenda született szerte a világban. A legtöbb e történetek közül általában egy-egy esethez, vagy személyhez kötődik, azonban van jó néhány olyan legenda is, amely különféle formákban időről időre újra felbukkan. Bestiák, boszorkányok, szerencsétlen sorsú emberek szellemei, és még sorolhatnánk hány formában elevenedtek meg a kísértetlegendák az évszázadok során. Most néhány ismertebb női szellemalak történetét szeretnénk bemutatni.
Az egyik gyakran emlegetett női kísértet az észak-amerikai folklórban fellelhető Véres Mary, akiről azt tartja a legenda, hogy egy gyerekgyilkos anya szelleme, aki beleőrült tettébe, és önkezével vetett véget az életének. Az általános hiedelem szerint Mary szelleme akkor bukkan fel egy tükörben, ha háromszor kimondják a nevét, azonban más források szerint a megidézése másképp történik. Például a nevét háromnál többször kell elmondani, vagy pontban éjfélkor kell elvégezni a rituálét, vagy körbe kell forogni, esetleg megdörzsölni a szemet, egyes változatok szerint folyó víz is szükségeltetik, de olyan történet is létezik, amely szerint egy sötét szobában, tizenhárom pislákoló gyertya fényében kell kántálni a nevét. Akadnak olyan történetek is, amelyben nemcsak a nevét, de egy rövid szöveget is el kell mondani, ami így hangzik: „Véres Mary, megöltem a gyermeked!” A XIX. század elején terjedt el az a történet, miszerint Véres Mary megidézése egyfajta próbája a merészségnek és a bátorságnak. Ugyanis a megidézett szellemről azt tartották, hogy általában valamilyen különösen kegyetlen módon végez azzal, aki előhívta – átdöfi a szemeit, levágja a fejét, az őrületbe kergeti, vagy magával viszi a tükör másik oldalára a szerencsétlent. Ha viszont mégis életben maradna, akkor Mary az élete végéig kísérteni fogja. Egy kevésbé halálos változat szerint, ha pontban éjfélkor tizenháromszor kimondják a szellem nevét, akkor a megidéző néhány órán keresztül beszélhet egy korábban elhunyt ismerősével.
Véres Mary legendájának pontos eredete nem ismert, de sokan azt feltételezik, hogy a históriák alapját az angol Mária királynő (VIII. Henrik és Aragóniai Katalin gyermeke, aki 1553-tól az 1557-ben bekövetkezett haláláig uralkodott) személye adta. Az élete nagy részét alapvetően mostoha körülmények között leélő Mária is viselte a Véres Mary gúnynevet, mert többször is komoly egészségügyi problémái támadtak álterhességek és vetélések okán. Az elbeszélések szerint a királynő beleőrült gyermekei ilyetén elvesztésébe, és végzett magával; ez utóbbi, mint tudjuk nem igaz, hiszen egy influenza járvány következtében vesztette életét, meggyengült egészsége miatt. A Véres Mary-ről szóló történetekben megjelenő tükör eredete egy jövendölési szokásból ered, amelyet többnyire Halloween idején volt szokás végrehajtani. A szertartás során egy sötét (vagy elsötétített) házban egy alig égő gyertyával és egy tükörrel a kezében a fiatal nőnek hátrafelé kellett felmennie a lépcsőn az emeletre, és ott beletekinteni a tükörbe. Ekkor megláthatta a jövőbeni férjének arcképét, de az is megeshetett, hogy a Kaszás félreismerhetetlen koponyája jelent meg, ami azt jelentette, hogy a hölgy még azelőtt meg fog halni, hogy férjhez menne. Véres Mary kísértethistóriái egyébként meglehetősen gazdag alapot szolgáltattak a különféle adaptációkhoz – több felejthető horrorfilm is feldolgozta, vagy merített ötletet a legenda egyes részeiből, néhány sorozat egyes epizódjainak is témája lett, de kifigurázta a South Park, és megihlette még Lady Gagát is.
Egy másik széles körben elterjedt női kísértet a Fehér Hölgy alakja, amelynek számtalan formája létezik. Az egyes történetek közös pontja a fehér ruhába öltözött szellem – innen ered a neve – azonban a világ különböző pontjain más és más eset szolgáltatja az alapot. Egy XVII. századbeli történet szerint a skóciai Huntly kastélyban egy fehér ruhába öltözött fiatal nő szelleme kísért. A kastélyban élő Lyon családba tartozó hölgy titokban viszonyt folytatott az egyik szolgával, és amikor ez kiderült, büntetésből az egyik toronyszobába száműzték. A megaláztatás súlyát és az ebből fakadó szenvedést nem bírta elviselni, ezért a mélybe vetette magát, és szörnyethalt. Évekkel később a ház lakói több alkalommal is látni véltek egy fehérbe öltözött női alakot a kastélyt övező kertekben, illetve abban a szobába, ahol a tragikus sorsú lány töltötte a napjait. Nagy-Britannia tele van olyan kastélyokkal, amelyekről azt állítják a helyi legendák, hogy kísértetekkel van tele, ezek közé tartozik a Muncaster-kastély is. Sokszor szokták mondani, hogy ez a kastély Anglia legelátkozottabb kastélya, mert annyi kísértethistória fűződik hozzá, így természetesen egy Fehér Hölgy is. A helyi legenda szerint a jelenés egy bizonyos Mary Bragg szelleme, akit a XIX. században néhány fiatal tréfából elrabolt, majd később a kastély kapujára fellógatva meggyilkoltak. Az ő kísértete jelent meg aztán többször is a kastély épületében és kertjében is.
Azonban a Fehér Hölgy szelleme nincs területhez kötve, hiszen az észak-amerikai régióból is számos legendában bukkan fel. A XIX. század első felében keltek szárnyra azok a szóbeszédek, amelyek a floridai St. Augustine városi temetőjében rendszeresen megjelenő „fehér alakról” szóltak. A helybéliek elbeszélése szerint a szellem egykor egy fiatal nő volt, akit éppen az esküvőjére tartva ért a váratlan halál, s végül abban a ruhában is temették el. A jelenést nemcsak a temetőben és annak környékén, hanem több alkalommal egy közeli fogadó erkélyén is látták sétálni. Szintén Amerikából, egész pontosan a Lousiana állambeli Madisonville városából származik a Selyemhölgy legendája, amely szerint egy fehérbe öltözött nő tűnt fel rendszeresen az egyik főút közelében. A történet az 1800-as évek közepére nyúlik vissza, amikor egy nyári estén egy nő éppen a szeretőjénél tett látogatás után hazafelé lovagolt. Egy régi, sűrű aljnövényzettel benőtt erdei ösvényt használt, és váratlanul egy kígyó támadta meg a lovát, amely felbukott. A nő leesett, beütötte a fejét, és később belehalt a sérülésébe. Később az arrafelé utazók számtalan alkalommal beszámoltak arról, hogy egy ködszerű fehérbe öltözött nőt láttak, akinek a lábai nem érintették a talajt. A szellemről egészen az 1950-es évekig rendszeresen lehetett hallani, sőt a város múzeumának alagsorában egy tárlatot is berendeztek ennek az emlékére.
Az angliai Norfolk közelében található Raynham Hall kastély is elhíresült az 1900-as években, amikor a Country Life magazin egyik riportere egy olyan fényképet készített, amelyen látni vélt egy kísérteties alakot. Az öltözéke nyomán Barna Hölgynek nevezett jelenség abban az időben az egyik legnépszerűbb kísértethistóriává vált. A legenda szerint a kísértet nem más, mint a XVII. században élt Lady Dorothy Walpole, a Nagy-Britannia első miniszterelnökeként számon tartott Robert Walpole lányának szelleme. A meglehetősen erőszakos természetű Charles Townshend második felesége volt, és a történet úgy tartja, hogy férje bezárta őt a Raynham Hall egyik szobájába, miután kiderült, hogy házasságtörést követett el egy bizonyos Lord Whartonnal. Egészen a himlő miatt bekövetkezett haláláig a kastélyban raboskodott. A szellem felbukkanásáról szóló szóbeszédek 1835 után kezdtek elszaporodni. Az első alkalommal egy fogadást tartottak a kastélyban 1835 karácsonyán, és az egyik folyosón végigsétáló két vendég vélt látni egy barna ruhába öltözött, üveges szemű jelenést, amely igen sok vonásban hasonlított az egykori Dorothy Walpole-ra. Egy évvel később Frederick Marryat hajóstiszt és regényíró maga határozott úgy, hogy eltölt néhány napot a kísértetjárta házban, hogy bizonyítsa álláspontját, miszerint a szellem nem létezik. Marryat beszámolójából – amelyet a lánya, Florence jegyzett le – azonban kiderül, hogy ő is találkozott a kísértettel. „A folyosó hosszú volt, és sötét, mert a lámpák már nem világítottak, azonban ahogy apám és a társa a lépcsők felé közelített, egy imbolygó fényforrást láttak közeledni. Úgy vélték, hogy az egyik szolgálólány lehet az, ám mivel az öltözékük nem volt megfelelő egy hölggyel való találkozáshoz, elrejtőztek a folyosóról nyíló ajtók mögé. Az ajtót résnyire nyitva hagyva apám figyelte a közeledő alakot, ám amikor a közelébe ért, akkor látta meg, hogy az alak mennyire hasonlít a Barna Hölgynek nevezett festményen látható nőre. Apám előhúzta a fegyverét, és felszólította az alakot, hogy álljon meg. A nő megállt, felemelte a lámpáját, és egy sátáni vigyorral nézett apámra, aki előugrott az ajtó mögül, és elsütötte a fegyvert, egyenesen a nő arcába, azonban az alak azon nyomban semmivé foszlott. Így végződött apám találkozása a Raynham Hill Barna Hölgyével.” A Barna Hölgy legismertebb megjelenése 1936-ban történt, amikor két fényképész egy riport miatt kereste fel a kastélyt, hogy készítsenek néhány képet. Az első sorozattal már végeztek, és még néhány képet szerettek volna újra rögzíteni, amikor a lépcsőházban egy áttetsző alakra figyeltek fel, aki feléjük közelített. Gyorsan lekapták a jelenést, és a kép meg is jelent az újságban, nagy vitát és felháborodást is kiváltva. Egyesek elhitték, hogy szellemet látnak a képen, azonban többen hamisítványnak, vagy hibás exponálás eredményének tartották a felvételt.
Efféle legendák manapság – amikor az emberek inkább a nagyvárosokban élnek, mint a nyugodtabb vidéki területeken – már ritkábban születnek, hiszen a XXI. század embere elég felvilágosult ahhoz, hogy megfelelő magyarázatokat találjon a különösnek ható esetekre. Ám még mindig vannak olyan pontjai a világnak, ahol újabb és újabb kísértethistóriák születnek. Talán szükség is van ezekre, mert az ember alapvetően szeret borzongani, és nem utolsó sorban a fantasztikumhoz is rengeteg ötletet adhat egy-egy ilyen legenda.
hogy mikor bukkantak fel az első kísértethistóriák, ám az vitathatatlan, hogy a középkor volt ilyen tekintetben az aranykor, hiszen az akkori emberek – jobbára a tudományos ismeretek hiánya miatt – minden szokatlan, vagy ismeretlen jelenséget a lehető legegyszerűbb módon próbáltak megmagyarázni, azaz a kísértetekkel. Azonban a kísértethistóriák nem rekedtek meg a középkorban, a későbbi évszázadokban is tovább éltek, sőt, számos új legenda született szerte a világban. A legtöbb e történetek közül általában egy-egy esethez, vagy személyhez kötődik, azonban van jó néhány olyan legenda is, amely különféle formákban időről időre újra felbukkan. Bestiák, boszorkányok, szerencsétlen sorsú emberek szellemei, és még sorolhatnánk hány formában elevenedtek meg a kísértetlegendák az évszázadok során. Most néhány ismertebb női szellemalak történetét szeretnénk bemutatni.Az egyik gyakran emlegetett női kísértet az észak-amerikai folklórban fellelhető Véres Mary, akiről azt tartja a legenda, hogy egy gyerekgyilkos anya szelleme, aki beleőrült tettébe, és önkezével vetett véget az életének. Az általános hiedelem szerint Mary szelleme akkor bukkan fel egy tükörben, ha háromszor kimondják a nevét, azonban más források szerint a megidézése másképp történik. Például a nevét háromnál többször kell elmondani, vagy pontban éjfélkor kell elvégezni a rituálét, vagy körbe kell forogni, esetleg megdörzsölni a szemet, egyes változatok szerint folyó víz is szükségeltetik, de olyan történet is létezik, amely szerint egy sötét szobában, tizenhárom pislákoló gyertya fényében kell kántálni a nevét. Akadnak olyan történetek is, amelyben nemcsak a nevét, de egy rövid szöveget is el kell mondani, ami így hangzik: „Véres Mary, megöltem a gyermeked!” A XIX. század elején terjedt el az a történet, miszerint Véres Mary megidézése egyfajta próbája a merészségnek és a bátorságnak. Ugyanis a megidézett szellemről azt tartották, hogy általában valamilyen különösen kegyetlen módon végez azzal, aki előhívta – átdöfi a szemeit, levágja a fejét, az őrületbe kergeti, vagy magával viszi a tükör másik oldalára a szerencsétlent. Ha viszont mégis életben maradna, akkor Mary az élete végéig kísérteni fogja. Egy kevésbé halálos változat szerint, ha pontban éjfélkor tizenháromszor kimondják a szellem nevét, akkor a megidéző néhány órán keresztül beszélhet egy korábban elhunyt ismerősével.Véres Mary legendájának pontos eredete nem ismert, de sokan azt feltételezik, hogy a históriák alapját az angol Mária királynő (VIII. Henrik és Aragóniai Katalin gyermeke, aki 1553-tól az 1557-ben bekövetkezett haláláig uralkodott) személye adta. Az élete nagy részét alapvetően mostoha körülmények között leélő Mária is viselte a Véres Mary gúnynevet, mert többször is komoly egészségügyi problémái támadtak álterhességek és vetélések okán. Az elbeszélések szerint a királynő beleőrült gyermekei ilyetén elvesztésébe, és végzett magával; ez utóbbi, mint tudjuk nem igaz, hiszen egy influenza járvány következtében vesztette életét, meggyengült egészsége miatt. A Véres Mary-ről szóló történetekben megjelenő tükör eredete egy jövendölési szokásból ered, amelyet többnyire Halloween idején volt szokás végrehajtani. A szertartás során egy sötét (vagy elsötétített) házban egy alig égő gyertyával és egy tükörrel a kezében a fiatal nőnek hátrafelé kellett felmennie a lépcsőn az emeletre, és ott beletekinteni a tükörbe. Ekkor megláthatta a jövőbeni férjének arcképét, de az is megeshetett, hogy a Kaszás félreismerhetetlen koponyája jelent meg, ami azt jelentette, hogy a hölgy még azelőtt meg fog halni, hogy férjhez menne. Véres Mary kísértethistóriái egyébként meglehetősen gazdag alapot szolgáltattak a különféle adaptációkhoz – több felejthető horrorfilm is feldolgozta, vagy merített ötletet a legenda egyes részeiből, néhány sorozat egyes epizódjainak is témája lett, de kifigurázta a South Park, és megihlette még Lady Gagát is.Egy másik széles körben elterjedt női kísértet a Fehér Hölgy alakja, amelynek számtalan formája létezik. Az egyes történetek közös pontja a fehér ruhába öltözött szellem – innen ered a neve – azonban a világ különböző pontjain más és más eset szolgáltatja az alapot. Egy XVII. századbeli történet szerint a skóciai Huntly kastélyban egy fehér ruhába öltözött fiatal nő szelleme kísért. A kastélyban élő Lyon családba tartozó hölgy titokban viszonyt folytatott az egyik szolgával, és amikor ez kiderült, büntetésből az egyik toronyszobába száműzték. A megaláztatás súlyát és az ebből fakadó szenvedést nem bírta elviselni, ezért a mélybe vetette magát, és szörnyethalt. Évekkel később a ház lakói több alkalommal is látni véltek egy fehérbe öltözött női alakot a kastélyt övező kertekben, illetve abban a szobába, ahol a tragikus sorsú lány töltötte a napjait. Nagy-Britannia tele van olyan kastélyokkal, amelyekről azt állítják a helyi legendák, hogy kísértetekkel van tele, ezek közé tartozik a Muncaster-kastély is. Sokszor szokták mondani, hogy ez a kastély Anglia legelátkozottabb kastélya, mert annyi kísértethistória fűződik hozzá, így természetesen egy Fehér Hölgy is. A helyi legenda szerint a jelenés egy bizonyos Mary Bragg szelleme, akit a XIX. században néhány fiatal tréfából elrabolt, majd később a kastély kapujára fellógatva meggyilkoltak. Az ő kísértete jelent meg aztán többször is a kastély épületében és kertjében is. Azonban a Fehér Hölgy szelleme nincs területhez kötve, hiszen az észak-amerikai régióból is számos legendában bukkan fel. A XIX. század első felében keltek szárnyra azok a szóbeszédek, amelyek a floridai St. Augustine városi temetőjében rendszeresen megjelenő „fehér alakról” szóltak. A helybéliek elbeszélése szerint a szellem egykor egy fiatal nő volt, akit éppen az esküvőjére tartva ért a váratlan halál, s végül abban a ruhában is temették el. A jelenést nemcsak a temetőben és annak környékén, hanem több alkalommal egy közeli fogadó erkélyén is látták sétálni. Szintén Amerikából, egész pontosan a Lousiana állambeli Madisonville városából származik a Selyemhölgy legendája, amely szerint egy fehérbe öltözött nő tűnt fel rendszeresen az egyik főút közelében. A történet az 1800-as évek közepére nyúlik vissza, amikor egy nyári estén egy nő éppen a szeretőjénél tett látogatás után hazafelé lovagolt. Egy régi, sűrű aljnövényzettel benőtt erdei ösvényt használt, és váratlanul egy kígyó támadta meg a lovát, amely felbukott. A nő leesett, beütötte a fejét, és később belehalt a sérülésébe. Később az arrafelé utazók számtalan alkalommal beszámoltak arról, hogy egy ködszerű fehérbe öltözött nőt láttak, akinek a lábai nem érintették a talajt. A szellemről egészen az 1950-es évekig rendszeresen lehetett hallani, sőt a város múzeumának alagsorában egy tárlatot is berendeztek ennek az emlékére. Az angliai Norfolk közelében található Raynham Hall kastély is elhíresült az 1900-as években, amikor a Country Life magazin egyik riportere egy olyan fényképet készített, amelyen látni vélt egy kísérteties alakot. Az öltözéke nyomán Barna Hölgynek nevezett jelenség abban az időben az egyik legnépszerűbb kísértethistóriává vált. A legenda szerint a kísértet nem más, mint a XVII. században élt Lady Dorothy Walpole, a Nagy-Britannia első miniszterelnökeként számon tartott Robert Walpole lányának szelleme. A meglehetősen erőszakos természetű Charles Townshend második felesége volt, és a történet úgy tartja, hogy férje bezárta őt a Raynham Hall egyik szobájába, miután kiderült, hogy házasságtörést követett el egy bizonyos Lord Whartonnal. Egészen a himlő miatt bekövetkezett haláláig a kastélyban raboskodott. A szellem felbukkanásáról szóló szóbeszédek 1835 után kezdtek elszaporodni. Az első alkalommal egy fogadást tartottak a kastélyban 1835 karácsonyán, és az egyik folyosón végigsétáló két vendég vélt látni egy barna ruhába öltözött, üveges szemű jelenést, amely igen sok vonásban hasonlított az egykori Dorothy Walpole-ra. Egy évvel később Frederick Marryat hajóstiszt és regényíró maga határozott úgy, hogy eltölt néhány napot a kísértetjárta házban, hogy bizonyítsa álláspontját, miszerint a szellem nem létezik. Marryat beszámolójából – amelyet a lánya, Florence jegyzett le – azonban kiderül, hogy ő is találkozott a kísértettel. „A folyosó hosszú volt, és sötét, mert a lámpák már nem világítottak, azonban ahogy apám és a társa a lépcsők felé közelített, egy imbolygó fényforrást láttak közeledni. Úgy vélték, hogy az egyik szolgálólány lehet az, ám mivel az öltözékük nem volt megfelelő egy hölggyel való találkozáshoz, elrejtőztek a folyosóról nyíló ajtók mögé. Az ajtót résnyire nyitva hagyva apám figyelte a közeledő alakot, ám amikor a közelébe ért, akkor látta meg, hogy az alak mennyire hasonlít a Barna Hölgynek nevezett festményen látható nőre. Apám előhúzta a fegyverét, és felszólította az alakot, hogy álljon meg. A nő megállt, felemelte a lámpáját, és egy sátáni vigyorral nézett apámra, aki előugrott az ajtó mögül, és elsütötte a fegyvert, egyenesen a nő arcába, azonban az alak azon nyomban semmivé foszlott. Így végződött apám találkozása a Raynham Hill Barna Hölgyével.” A Barna Hölgy legismertebb megjelenése 1936-ban történt, amikor két fényképész egy riport miatt kereste fel a kastélyt, hogy készítsenek néhány képet. Az első sorozattal már végeztek, és még néhány képet szerettek volna újra rögzíteni, amikor a lépcsőházban egy áttetsző alakra figyeltek fel, aki feléjük közelített. Gyorsan lekapták a jelenést, és a kép meg is jelent az újságban, nagy vitát és felháborodást is kiváltva. Egyesek elhitték, hogy szellemet látnak a képen, azonban többen hamisítványnak, vagy hibás exponálás eredményének tartották a felvételt. Efféle legendák manapság – amikor az emberek inkább a nagyvárosokban élnek, mint a nyugodtabb vidéki területeken – már ritkábban születnek, hiszen a XXI. század embere elég felvilágosult ahhoz, hogy megfelelő magyarázatokat találjon a különösnek ható esetekre. Ám még mindig vannak olyan pontjai a világnak, ahol újabb és újabb kísértethistóriák születnek. Talán szükség is van ezekre, mert az ember alapvetően szeret borzongani, és nem utolsó sorban a fantasztikumhoz is rengeteg ötletet adhat egy-egy ilyen legenda.
A démon eredetileg istent jelentett (görögül: δαίμων). Később az isteneknél alacsonyabb, az embereknél magasabbrendű lényeket jelölték ezzel a névvel.
A Biblia a démonokat nem mitikus, hanem létező, de láthatatlan lényekként mutatja be. A démonok olyan szellemi lények, akik Sátán királyságában a gonosz angyalok alatti hatalmi szinten vannak. Testük nincs, földközelben élnek, és legfőbb céljuk az, hogy emberek testébe költözhessenek és bűnös kívánságaikat rajtuk keresztül végrehajthassák. Vezetőjük Belzebub, a démonokat a Biblia tisztátalan, illetve gonosz szellemeknek is nevezi.
